„Örökségünk” – tábor

Projekt azonosítója: TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01823

Projekt címe: Örökségünk

Kedvezményezett neve: Tiszazugi Földrajzi Múzeum

Támogatás összege: 1.750.000 Ft

Projekt célja:

„A projekt hosszú távú fenntarthatósága a célunk, ezért a múzeumnak a 2019 és 2024 közötti időszakra vonatkozó Stratégiai Tervébe is beépítésre került ennek az oktatási – képzési formának a tábori keretekben történő fenntartása.

A célkitűzésünk megvalósítását segíti, hogy jelen pályázati konstrukció keretében a tervek szerint a forrás közel 40 %-át olyan eszközök beszerzésére fordíthatjuk és fordítjuk, amelyek az elkövetkező 4-5 évben is eredményesen szolgálhatják a kiválasztott célcsoport érzékenyítését és képzését.

Az eredményes megvalósítás és a rövid és hosszú távon egyaránt mérhető eredmények fenntartják és erősítik a közösségi aktivitást, melynek hozadéka lesz a programsorozat évről-évre való eredményes működtetése.”

Megvalósítandó tevékenységek:

    „Ásó, kapa, nagykaland…” KÉRDÉSFELVETÉS-MOTIVÁCIÓ

    „Régészek, múzeumpedagógusok, képzőművészek vezetésével élményekben gazdag programon vehetnek részt a fiatalok.”

Közösségi szolgálat:

„…Megmutatni a diákjainknak, hogy érdemes azért dolgozni, hogy amit csinálnak az mások számára is hasznos lehet.”

Közösség kialakítása:

„…Spontán beszélgetések és játékok mellett formálódik igazán a tábor hangulata, a jó hangulat pedig, legalábbis tapasztalatom szerint, már közösséget jelent.”

Fizikai munka:

„A résztvevő gyerekek saját maguk fáradtságán keresztül szembesülhetnek azzal, hogy egy feltárás mennyi fizikai munkát kíván.”

Honismeret:

„Vállalt célunk az is, hogy a résztvevő diákok számára évről-évre mutassunk egy kis szeletet környezetünk nevezetességeiből és szépségeiből.

Történelmi ismeretek.

„A terület bejárása során úgy tudunk átadni ismereteket, hogy közben mindent a helyszínen lehet megmutatni, magyarázni; ez minden más módszernél hatékonyabb tud lenni.”

Régészeti ismeretek:

„…Tájékoztatjuk őket a legfontosabb gyakorlati tudnivalókról: mi a  járószint, honnan ismerhető fel, a legjellegzetesebb várható leletek, a leletek jellegzetességei, a leletgyűjtés menetet…”

„A milyen jellegű tábort akarunk? kérdésre a válasz egyértelmű: közösségépítő, nevelő és oktató tevékenységet is folytató tábort.”