HACS szervezet
HACS SZERVEZET
A Tiszaföldvári Helyi Akciócsoport 2016. május 26-án alakult meg 12 taggal.
A HACS konzorciumi formában jött létre, melyben öten a köz-, négyen a civil-, és hárman pedig a gazdasági szektor szereplői közül vesznek részt. A tagok abból a meggyőződésükből léptek együttműködésre, hogy a közösségi és kulturális élet fejlesztése jelentősen hozzájárul a helyi közösségek megerősödéséhez, mely erősíti a helyi identitást és kohéziót, a város népességmegtartó erejét.
Legfőbb feladata a helyi közösségi fejlesztési stratégia kidolgozása, annak megvalósításához támogatás igénylése, a stratégia megvalósítása, ehhez kapcsolódóan a stratégia elkészítését és megvalósítását szolgáló kapacitásfejlesztés, képzés, hálózatépítés, az érdekeltek közötti információcsere előmozdítása, a potenciális kedvezményezettek támogatása, a meghirdetésre kerülő felhívások kidolgozása, valamint a helyi támogatási kérelmek jogosultsági ellenőrzése, szakmai értékelése és rangsorolása.
A közösségi szinten irányított helyi fejlesztés célja, hogy adott területen, adott fejlesztésben érintett szereplők – helyi önkormányzat, intézmények, civil szervezetek, lakosok, vállalkozások – együtt gondolkodjanak azon, hogyan lehetne közösségi, kulturális tereiket leginkább a helyi közösség valós igényeinek megfelelően fejleszteni. A közösségi szinten irányított helyi fejlesztés felkarolja az alulról jövő kezdeményezéseket, társadalmi párbeszédre épít és biztosítja a helyi szereplők részvételét a tervezésben, a döntéshozatalban, majd a tervezett kulturális, közösségi projektek megvalósítása és működtetése során is.