HACS szervezet

 

HACS SZERVEZET

A Tiszaföldvári Helyi Akciócsoport 2016. május 26-án alakult meg 12 taggal.

A HACS konzorciumi formában jött létre, melyben öten a köz-, négyen a civil-, és hárman pedig a gazdasági szektor szereplői közül vesznek részt. A tagok abból a meggyőződésükből léptek együttműködésre, hogy a közösségi és kulturális élet fejlesztése jelentősen hozzájárul a helyi közösségek megerősödéséhez, mely erősíti a helyi identitást és kohéziót, a város népességmegtartó erejét.

Legfőbb feladata a helyi közösségi fejlesztési stratégia kidolgozása, annak megvalósításához támogatás igénylése, a stratégia megvalósítása, ehhez kapcsolódóan a stratégia elkészítését és megvalósítását szolgáló kapacitásfejlesztés, képzés, hálózatépítés, az érdekeltek közötti információcsere előmozdítása, a potenciális kedvezményezettek támogatása, a meghirdetésre kerülő felhívások kidolgozása, valamint a helyi támogatási kérelmek jogosultsági ellenőrzése, szakmai értékelése és rangsorolása.

A közösségi szinten irányított helyi fejlesztés célja, hogy adott területen, adott fejlesztésben érintett szereplők – helyi önkormányzat, intézmények, civil szervezetek, lakosok, vállalkozások – együtt gondolkodjanak azon, hogyan lehetne közösségi, kulturális tereiket leginkább a helyi közösség valós igényeinek megfelelően fejleszteni. A közösségi szinten irányított helyi fejlesztés felkarolja az alulról jövő kezdeményezéseket, társadalmi párbeszédre épít és biztosítja a helyi szereplők részvételét a tervezésben, a döntéshozatalban, majd a tervezett kulturális, közösségi projektek megvalósítása és működtetése során is.

 

Tagjai:

Közszféra (42 %)

Tiszaföldvár Város Önkormányzata

Tiszaföldvári Polgármesteri Hivatal

Tiszaföldvári Városüzemeltető Nonprofit Kft.

Tiszazugi Földrajzi Múzeum

Városi Művelődési Ház Tiszaföldvár

 

Civil szféra (33 %)

Tiszaföldvár Városi Sportegyesület

Mocorgó Művészeti és Sport Egyesület

Tiszaföldvári Képzőművészeti Alkotók Köre Egyesület

Az Ószőlői Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány

 

Üzleti szféra (25 %)

Égbolt Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Szolgáltató és Termelő Kft.

Cikta Cipőgyár Kft.

Nagy és Társa Kft.